A következő címkéjű bejegyzések mutatása: áfonya. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: áfonya. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. szeptember 2., péntek

Áfonyás "sajt torta" kollagénnel

Tudom már csak kevés helyen kapható friss áfonya, és bevallom ezt a szépséget én sem most készítettem. A kutyázós időszak miatt sok receptet halmoztam fel és most igyekszem bepótolni a közlésüket.
Szerencsére az áfonya olyan jól bírja a fagyasztást, hogy nyugodtan készíthetitek mirelitből is.:)

A receptet már ismerhetitek, hiszen a citromos-kollagén torta alapját használtam. Annyi különbséggel, hogy turmixoltam hozzá 2 marék áfonyát. Ízlés szerint többet is adhattok hozzá de akkor érdemes 1-2 teáskanállal több zselatint adni hozzá.
Az eredeti receptet ITT olvashatjátok. A citromlevet hagyjátok ki és legyetek kreatívak, kísérletezzetek mindenféle gyümölccsel.:)




2016. július 19., kedd

Áfonyás kollagén kocka

Néhány hete készítettem egy meggyes-zselés kockát, amit azóta már többféle gyümölccsel is elkészítettem.
Ezt az áfonyás szépséget sikerült lefotóznom mielőtt elfogyott.
Igazán különleges, ahogy az áfonya szemeket ketté vágtam. Ritkán csinálunk ilyet, ezért is olyan érdekes.
Az ízét már mondanom se kell, hogy hmmmm.:)

Hozzávalók:
  • 4 dl meleg víz
  • 5 ek. zselatin(50 g)
  • 6 ek. zsírjára darált kókusz reszelék (60 g)
  • 1/ kk vanília
  • 2 ek. eritrit vagy 1 ek. méz
  • 1 marék friss áfonya
A meleg vízben feloldom a zselatint,majd belekeverem a vaníliát és az édesítést. Elfelezem a folyadékot. A tálban maradt 2 decihez keverem a darált kókusz reszeléket  és fóliával bélelt, szögletes tálba öntöm. Bedobom a fagyóba, hogy gyorsan megdermedjen, de ne legyen jégkocka!
Amikor már annyira szilárd, hogy nem tudom benyomni az ujjammal, akkor elterítem rajta a friss áfonyát és leöntöm az átlátszó folyadékommal. Hűtőbe teszem és hagyom megszilárdulni.
Én most türelmetlen voltam és a közepe még nem volt jó, amikor ráöntöttem a második réteget. Vicces lett, olyan mintha direkt márványosra terveztem volna. A képeken látszik, hogy néhol helyet cserélt a két réteg, de így is szép. Egyszóval ne ijedjetek meg ha ilyesmi történik. Az ízén és a kollagén hatásán nem változtat.

2016. július 10., vasárnap

Áfonya jégkrém


A fagyi készítést szerintem nem kell agyon variálni. Én is szoktam tojásból főzött fagylaltot alkotni, de jobban szeretem az ehhez hasonló gyorsabb változatokat. Ráadásul tojás mentes, így tényleg bárki bátran nyammoghatja.
Tulajdonképpen a banán és az avokádó minden fagyi tökéletes alapja.:)

Hozzávalók: 7  db pálcikás jégkrémhez
  • 2 db nagyon érett banán (240 g)
  • 200 g fagyott áfonya

A túl érett banánokat nem mindig van időm feldolgozni, olyankor felkarikázva vagy leturmixolva (szilikon jégkocka tartóban) lefagyasztom. Így bármikor pillanatok alatt fagyit tudok készíteni.
Fagyaszthatunk kedvünk szerint bármilyen idény gyümölcsöt, én most az áfonyát választottam.
Most azonban simán használtam a banánt, hiszen az áfonya fagyott volt és így lett igazán krémes. A leírt mennyiséget egyszerűen nagy fokozaton (Thermomixben 20 mp/10-es fokozat) krémesítem és már tálalhatom is. Vagy jégkrém formába öntöm és beteszem a fagyasztóba. 
Bármikor elővehetek egyet, hogy felfrissítsem magam.:)

1 db= 11,85 g Szénhidrátot tartalmaz, ezért ezt is érdemes figyelembe venni ha valakinek fontos egy határ érték.



2015. november 4., szerda

Sült "sajt" torta házi lekvárral


Áfonyás sajt torta
Körtés-mandulás sajt torta

Gondolom már senkit sem lep meg a tök félék iránti rajongásom. A patiszon, a hagyományos tök és a cukkini a leguniverzálisabb zöldségek a világon.Ezt a receptet troll anyunál láttam még a nyáron, és azonnal ki kellett próbálnom. A nagyszüleim kertjéből rengeteg patiszont hoztam, így abból készítettem. Most már sajnos nincs , ezért marad a cukkini. Ebből a receptből gondoltam át és született meg  a paleo sütőtök pite is. Szeretem ha egy jó recept megihlet és picit Timisítve is finomra sikerül.
Most lássuk a nyári alkotást!
Áfonyás sajt torta

Körtés-mandulás sajt torta


Hozzávalók: 20 cm-s torta formához

Tészta:
  • 50 g kókusz liszt 
  • 50 g földi mandula őrlemény
  • 1 ek. kakaó
  • 1 ek. eritrit (elég ennyi, mert a földimandula édes)
  • 80 g lágy kókusz zsír
  • 0.5-1 dl víz
Összegyúrom a hozzávalókat, majd sütőpapírral bélelt, kapcsos tortaformába nyomkodom. Hagyom pihenni a hűtőben, amíg elkészítem a tökös krémet.:)

Krém:
  • 3 egész tojás (ha XL-es , akkor elég 2 db)
  • 2 tojás sárgája
  • 150 g por eritrit
  • 500 g patiszon, tök vagy cukkini
  • 150 g kókusz tejszín
  • csipet vanília, csipet só
  • 1 lime leve és 2 csepp lime olaj
  • 3 nagy ek. nyílgyökér liszt


 A tökfélét meghámozom és feldarabolva, fedő alatt, kevés vízzel puhára párolom. Leturmixolom és hagyom kihűlni.Hozzáadom a többi összetevőt és krémesre turmixolom, majd feltöltöm a krémmel a torta formát. Tepsibe teszem, hogy ne a sütőbe csepegjen az alja. Előmelegített légkeveréses sütőben 165 fokon 45-50 percig sütöm. Ha nagyon barnulna a teteje, lazán rádobok a tetejére egy alufólia darabot de semmiképpen sem nyomkodom rá. Akinek nincs légkeverése, 175-180 fokon 60-65 percig süsse. Mindig csinálok tű próbát, hiszen ahány sütő, annyi tudás.:)  Jól lehűtve szeletelem és tetszés szerint megkenem házi lekvárral. Én áfonyát és körtét választottam. A legkrémesebb torta a világon, imádom! :)

2015. augusztus 20., csütörtök

Áfonyás kókusz kalács


Az friss áfonya utolsó leheletét kihasználva még készítettem egy finomságot. Picit olyan mintha vámpír süti lenne a lefolyó gyümölcstől de ettől szerintem csak még szebb.

Hozzávalók:
  • 380 g nedves kókusz hús (Kókusztej készítés után megmaradt, és nem akartam kiszárítani)
  • 2 tojás
  • 30 g útifűmaghéj liszt (kávédarálóban finomra őrölt útifűmaghéj is tökéletes) 
  • 50 g por eritrit
  • csipet vanília
  • 50 g / 5 ek. folyélony kókusz zsír
  • 30 g víz


Egyszerűen egy tálba szórom a hozzávalókat és kézzel összegyúrom.Egy szögletes gyümölcs kenyér formát kibélelek sütőpapírral és egy marék áfonyát szórok az aljába. Rányomkodom a tésztát és még a belsejébe is nyomkodok egy fél marék gyümölcsöt.5-10 percet hagyom állni, amíg a sütő bemelegszik, hogy az útifű megszívja magát. 200 fokon 10 percig sütöm, majd kiveszem és kiborítom egy tepsire, hogy így süssem még további 15 percig. Aki szeretné pirultabban, rákapcsolhatja a légkeverést.
Rugalmas és szaftos kalács a végeredmény. :)
Lehűtve házi vanília fagyival de önmagában is Isteni!


2015. augusztus 17., hétfő

Áfonyás-körtés cékla saláta koktél rákkal


Imádom belecsempészni a gyümölcsöket a salátákba, mert diszkrét édességükkel egészen más dimenzióba helyezik a saláta fogalmát. Ki mondja, hogy a saláta evés unalmas?:)
Ismét a maradékok felkutatása után született ez a csodálatos saláta költemény.




Hozzávalók: 1 főre
  • 1 kisebb gumó friss cékla (kb. tenisz labda méret) nagy lyukú reszelőn lereszelve
  • 1/2 kápia paprika csíkokra vágva
  • 1 pici uborka csíkokra vágva
  • fél marék fodros petrezselyem
  • 1 körte csíkokra vágva
  • fél marék friss áfonya
A hozzávalókat egyszerűen csak összekevertem pár csepp friss citrom lével.
8 db koktél rákot  1 ek. felforrósított olíva olajon, serpenyőben hirtelen megsütöttem. Sütés közben picit sóztam és megszórtam őrölt kurkumával, mert imádom az üde ,sárga színét. Amikor már majdnem kész (kb. 5-7 perc) 1 szál friss rozmaringot lecsupaszítok és mellé szórom az olajba. Fél percig hagyom kisülni az ízét és már borítom is az egészet a salátámra. 
Talán hihetetlen de az áfonya és a rozmaring" szerelme", leírhatatlan.Nekem hasonló a bazsalikom és az eper kapcsolatához.
10 perc alatt elkészült és 2 perc alatt megettem! :)





2015. július 30., csütörtök

Áfonyás alma korongok


Emlékeztek a mini pizzákra? Tudom vicces de ők ihlettek meg. Ha karfiolból és cukkiniből ilyen finomságot lehet készíteni sósan, akkor almával ugyanezt miért is ne lehetne édesen. A végeredmény igazán szaftos és gyorsan sokat felfalható lett.:)

Hozzávalók: 10 db
  • 1 tojás
  • 200 g reszelt alma
  • 40 g zsírtalanított kókusz liszt
  • 1 ek.nyílgyökér liszt
  • 20 g földi mandula őrlemény vagy darált dió
  • 1 tk. fahéj
  • csipet vanília
  • 1-2 ek eritrit ha valaki édesebben szereti. Én most kihagytam, mert a földi mandula nekem elég édes.

Minden hozzávalót kézzel összekeverek és 10 részre osztva szilikonos muffin formába nyomkodom. 200 fokon 15 perc alatt megsütöm. Aki szárazabban szereti, sütheti 20 percig is. Én kifejezetten szeretem ,hogy szaftos. Frissen, melegen hideg sárgabarack lekvárral megkenve nagyon finom.
Most jó hideg kókusz tejszínből készítettem tejszínhabot. Lehet habverővel de habszifonban is tökéletes. Természetesen lehet édesíteni eritrittel, xillittel vagy steviával. 
A kihűlt korongokra áfonyát teszek és tejszínhabot kanalazok vagy fújok rá. 
Könnyed nyári desszert limonádéval.:)