2016. július 23., szombat

Gombás-halas rakott cukkini

Idejét sem tudom, mikor csináltam valami rakott ételt, ezért már éppen itt volt az ideje.
Valami mást szerettem volna, de nem volt kedvem elmenni vásárolni. Átnéztem a  hűtőt, majd a fagyasztót, és ez lett a végeredmény.
A nagyszüleim elláttak cukkinivel és tökkel, így az mindig lapul a hűtőmben. A tilápia halacska és a párolt gomba pedig a fagyóban bujkált. Néhány hete túl sok gombát készítettem és szerencsére lefagyasztottam belőle egy kis dobozkával. A hozzávalókat tulajdonképpen majdnem le is írtam.:)

Hozzávalók: 20x30-as tepsihez
  • cukkini 
  • 3 szelet tilápia
  • kb. 2 marék párolt gomba
  • 3 tojás
  • 3 ek. parmezán
  • só, bors, fokhagyma, bazsalikom ízlés szerint

Először is hagyom kiolvadni a halat és a gombámat. Aki frissen készíti a gombát, csupán annyit tegyen, hogy fedő alatt 15-20 perc alatt párolja meg a felszeletelt gombát, pici sóval. Nem szükséges agyon párolni, hiszen a sütőben is eltölt majd egy kis időt.
A cukkiniről a zöldséghámozóval széles metélt tészta, lapos csíkokat szelek. Kb 20-30 db, attól függ mennyi fér a tepsibe. A tepsi vagy üvegtál alját meglocsolom mangalica zsírral és lefektetek két réteg cukkini csíkot, majd megsózom. 
Szépen elhelyezem a cukkinin a halat és sózom, fűszerezem, majd ráhalmozom a párolt gombát. 
Két tojást villával felverek egy csipet sóval, 2 ek. parmezánnal és ráöntöm a gombára. Picit megmozgatom a tepsit, hogy mindenhova jusson.
Végül beborítom újabb két réteg cukkini csíkokkal. A megmaradt 1 tojást és 1 ek. parmezánt összekeverem és szépen eloszlatom a cukkinin.
220 fokos, előmelegített sütőben, légkeveréssel 30-35 perc alatt megsütöm.
Pont olyan lett az íze, mint amire számítottam.
Vegetáriánus barátaim hajrá!:)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése