2015. november 28., szombat

Vegyes-párolt káposzta buggyantott tojással

Szeretek minden káposzta félét, nyersen, párolva, levesnek. Sokszor készítek ilyen és ehhez hasonló köretet, mert hidegen is nagyon finom, akár szendvicsre feltétnek. A mai is a szokásos, ami volt itthon típusú kompozíció.

Hozzávalók: 2 főre


  • 1 fej, ököl méretű lila káposzta vagy egy nagyobb fele csíkokra vágva
  • 1 fej,ököl méretű kelkáposzta vagy egy nagyobb fele csíkokra vágva
  • 4 szál újhagyma vagy 1 hosszú póré hagyma fele felkarikázva
  • 1 maréknyi bacon kockák 
  • őrölt kömény, fekete só ízlés szerint
  • 4 tojás

A bacont serpenyőben megpirítom, majd rádobálom a hagymát. Egy perc alatt kiengedi az aromáját, és ekkor hozzáadom a káposztákat. Ha nagyon húsos a bacon, még szoktam alá tenni házi zsírt, mert a káposzta nem jó szárazon. Megsózom, fűszerezem és fedő alatt 5-10 percig párolom. amikor már picit összébb esett, leveszem a fedőt és hagyom pár perc alatt megpirulni. Én úgy szeretem ha még roppanós.

Lábosban vizet forralok 1 ek. ecettel és sóval. Amikor már lobog a víz, egy villával gyors örvényt csinálok a vízben, úgy hogy gyors mozdulatokkal megkavarom. Amíg még örvénylik, villám gyorsan beleütöm a tojásokat. A körkörös mozgástól szépen feltekeredik a fehérje a sárgájára. A képen látszik, hogy nekem ez most csak az egyiknél sikerült. :)) Szerencsére az ízén nem változtatott.
Nem főzőm csupán néhány percig, mert szeretem ha a sárgája lágy marad. Azonnal tálalom.
Jó étvágyat! :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése